Gyakran mondjuk: csak egy valami biztos, a halál. Közben pedig szenvedünk attól, hogy ez a «biztos» valami egész létünket bizonytalanná teszi. Az idő előrehaladtával egyre inkább rettegünk, mikor jön el a vég.
Más természeti népeknél, sőt a világ bármely táján nyomokban, vagy máig is élő módon fennmaradt kultúrákban egyaránt megfigyelhető a tudatmódosító szerek kifejezetten szakrális célú felhasználása. Abban az időben, amikor az áldozatot bemutató pap Brahmával vagy Manituval került kapcsolatba, még valószínűleg nem használták a kábítószer szót.
Jómagam azt tapasztaltam, hogy a humorérzék isteni adomány, a jókedv kegyelmi állapot, mely a hétköznapi életben éppolyan áldás, mint a szellemi útkeresésben. A humor átmenetileg eltávolít a jelenségektől, a feketéktől és fehérektől, profánoktól és szentektől egyaránt, hogy megítélhessük azok komolyságát...
A buddhizmus szerint nyolc világi szél mozgat bennünket. Ezeket vágyaknak vagy energiáknak is nevezhetjük. Az egyik ezek közül az a vágy, hogy dicséretben részesüljünk.
Sokan kíváncsiak arra, hogy mit gondol a buddhizmus a szexről és szerelemről,
a családi kapcsolatokról, vagyonszerzésről és kapzsiságról, sorsról és
végzetszerűségről, elmúlásról, előző életekről és életörömről.
Többször jutott eszembe különböző helyzetekben, hogy tennem kell-e valamit
vagy nem. Mikor mi a helyes? Gondoljuk végig.
Ha valaki légszomjat érez, az sem a kezével igyekszik összefogdosni a levegőt, hanem kitárja tüdejét a szélben. A törekvők közül azonban sokan a Megvilágosodást is olyan elérendő célként élik meg, mint azt, amikor előléptetésre várnak a munkahelyükön, vagy jobb esetben, amikor virágot visznek a kedvesüknek...

Az embernek meg kell tanulnia, hogy megszűnjön önmaga lenni. Itt kezdődik az egész, és minden ebből következik. Hagyni kell, hogy elpárologjunk.