Az elmúlt időszakban több olyan esemény létrejöttéhez volt közünk, amelyek messze túlléptek közösségünk formális határain. Budapesten járt Őszentsége a Dalai Láma, mi adtunk otthont az Európai Buddhista Unió éves közgyűlésének és a nyugati buddhista tanítók találkozójának, megszerveztük és lebonyolítottuk a II. Kelet Fénye fesztivált. Ragyogott Magyarországon a Keleti Nap 2010-ben.
Azt, hogy miből lesz a cserebogár, tudjuk. Ahhoz, hogy olyan szép nagy, berregve röpködő lény váljék a csúnya kis pajorból, idő kell, két másik cserebogár, s még néhány titokzatos dolog. De miből lesznek az olyan grandiózus és sorsokat, szellemi utakat katalizáló események, mint a Dalai Láma látogatása? Ehhez nem csak idő kell...
Hogyan fér meg ez a három fogalom együtt? Első ránézésre, sokak számára talán sehogy, hiszen a buddhista útról általában azt gondoljuk, hogy az a lemondás, a világtól való elvonulás ösvénye. Nos, tavaly november utolsó előtti hétvégéjén ezt a témát boncolgattuk az első soproni Kelet Fénye fesztiválon.
1970-ben születik a Nyilas jegyében. Szüleitől nem kap vallásos nevelést, ennek ellenére már fiatal korában kibontakozik érdeklődése a különböző szellemi utak iránt. Modern meditációs eljárásokkal ismerkedik meg, melyek arra ösztönzik, hogy felkutassa e gyakorlatok gyökerét, eredetét. Így fordul figyelme a keleti szellemi hagyományok felé.
2009-ben az Európai Buddhista Unió éves közgyűlését Walesben, egy Tárának szentelt meseszép, vidéki lelkigyakorlatos központban tartotta. A központot kifejezetten női gyakorlók számára hozták létre. A közösség tagjai maguk építették át az eredetileg istállókból, melléképületekből álló tanya jellegű települést, így szinte minden téglában és bevert szögben a teremtő női erő működését érezni.
Április 30-án este Ferihegy 1-en találkozott közösségünk hét tagja. Gháraní, Szakulá, Szaraszvatí, Upáli, Uttarí, Vidzsajavadzsra, valamint e sorok írója némi tanakodás után lemondott a mágikus eszközök alkalmazásáról és a repülés konvencionális módját választotta, hogy eljusson Németországba, Govinda Láma hazájába.
A Hollandia észak-nyugati részén, a tengertől félóra járásnyira, majd’ három hektár területen elhelyezkedő Naropa Intézet idális helyszín az elvonulásra. Igaz, a három tibeti szerzetesnek, akik az intézet szellemi vezetését ellátják, valószínűleg roppant furcsa lehet, hogy a Himalája irdatlan hegyormaival, szűk szurdokaival szemben ez a táj olyan lapos, mint a tükör.
Szeptember 23–án este érkeztem Scszecinbe a vasútállomásra. A tájékoztató levélben megnyugtató szavakkal biztosítottak arról, hogy a hallban, az EBU információs standjánál valaki feltűnő táblát lengetve fogja köszönteni a távolról érkező buddhistákat. Először azt gondoltam, szennyezett tudatom homálya rejti el szemeim elől az EBU-feliratot...
Régi álmom vált valóra azzal, hogy jegyem volt egy olyan repülőgépre, ami India felé tartott! Sőt fel is szálltam rá, és a gép hat zenésztársammal együtt valóban Indiába röpített! Nem is nagyon akartam elhinni, hogy ez valóság.
Fotóalbum a 2002. évi elvonulásról
Valahogy sajátos atmoszféra lengi körül a környéket. Az Őrségben mintha lassabban járnának az óra mutatói. Mintha a hajladozó, illatos fű egy kicsit lelassítaná a szelet. Még a gondolataim is, mintha szelídebben örvénylenének itt.
Először azt gondoltam, nehéz lesz bármit mondani, vagy írni. Különösen akkor, ha nem akarok üres általánosságokat, szép és szupertranszcendens szappanbuborékokat fújni. Ezért a legkönnyebb (vagy legnehezebb?) utat választom: saját élményeimet, érzéseimet mesélem el (másét úgysem tudnám).
Régi vízimalom. A vizet, vagyis szimbolikusan az érzelmeket fogja be, hogy a fáról (rólunk) az azt beburkoló kérget lehántsa, és előállítsa az erdő (lét, szellem stb.) esszenciáját. Hát ez a helyszín. Azt kérded, miért nem működik? Miért, talán tudunk kezdeni valamit az érzelmeinkkel?
