A Buddhista Misszió honlapja

Betekintés a világvallásokba

 – egyformán hiszünk

 Kereszt, csillag, kerék, félhold, lótuszvirág. Csak néhány jelkép, amelyet különböző vallásgyakorlók zászlajukra tűznek. Szent szimbólumok, amelyek egyetlen formába öntve fejezik ki a tanítások lényegét, esszenciáját. Bár e felekezetek különböznek a vallásgyakorlás körülményeinek tekintetében, mégis megegyeznek néhány dologban. Egyformán hisznek, hitük a mindennapjaik középpontjában állnak, és az ez által diktált doktrína vezeti kezüket a hétköznapi döntéshelyzetekben. A vallás tehát egyformán az életük része, nem a szokásaik, programjaik egyik darabja, csúcsa, hanem létezésük alapja.

 A vallások analogizálhatósága ma elfogadott, tudományos tény. Olykor nehéz azonban a felekezetek álláspontját összeegyeztetni. Nem csak a személyes vagy személytelen végső forma közötti ellentét okán, hanem az egyes tradíciók illemtana miatt is. Míg az egyik felekezet számára a végső nyughely ábrázolható és akár imádható is, addig a másik számára a formába öntés a legvégső tabu, sőt, sértés. A Világvallások Együttműködési Fóruma (VEF) abból a célból jött létre, hogy az évezredes szokásrendet megtartva, de más felekezeteket megértve, párbeszédbe kezdjenek az egyházak. A megértés alapfeltétele a megismerés, ez ugyanis tisztázza azokat az előítéleteket, zavarokat, amelyek a közeledés, a hitről, vallásról, Istenről való közös gondolkodás alapfeltételei. Csak így jöhet létre a különböző egyházi intézmények és a másfajta hitéletet élő személyek között hasznos munka, közös társadalmi szerepvállalás, együttes, erős hasznossá válás.

 A betekintés a világvallásokba rendezvénysorozatot a VEF indította útjára. Célja, hogy a benne lévő kisegyházak, a többi tag és más érdeklődők számára is bepillantást engedjenek mindennapi vallásgyakorlataikba, az adott vallás alapvető tanításaiba, szemléletmódjába. Egy ilyen bepillantási lehetőség segíthet megismerni egymás vallási életét - ami a közös munkában is hasznos -, másrészt lehetőséget teremt a világvallások iránt érdeklődő közönség számára, hogy egy nyitottabb, kötetlen légkörben árnyaltabb képet kapjanak a ma is élő vallási hagyományokról, értékrendszerekről. Ebben a kötetlen formában bárki felteheti kérdéseit, megfogalmazhatja aggályait, és valós képet kaphat a hitgyakorlók életviteléről. A fesztiválokon, ünnepeken ugyanis gyakran más hangulatban érjük a híveket, a mostani rendezvényen azonban a mindennapokra fókuszálunk.

A rendezvényen való részvétel ingyenes. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

A rendezvénysorozat helyszínei és időpontjai:

  • Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége - megnyitó,
    2010. október 12. kedd 18:00
  • Magyarországi Muszlimok Egyháza,
    2010. október 14. csütörtök 18:00
  • Buddhista Misszió, Magyarországi Arya Maitreya Mandala Egyházközösség,
    2010. október 16. szombat 18:00
  • Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség,
    2010. október 22. péntek 18:00
  • A Tan Kapuja Buddhista Egyház (TKBE),
    2010. október 25. hétfő 18:00
  • Magyarországi Karma-Kagyüpa Buddhista Közösség,
    2010. november 2. kedd 18:00
  • Bartók Béla Unitárius Egyházközség,
    2010. november 7. vasárnap 10:00

  

Tagjainkat nem akarjuk kis indiaiakká, tibetiekké, japánokká vagy kínaiakká formálni. Sokkal inkább arra törekszünk, hogy először is felfogjuk saját nyugati hagyományunk és kultúránk lényegét annak egész fejlődésében, s ebből kiindulva tudjuk tanulmányozni más kultúrák tradícióit, megtanulva azokat értőn tisztelni.

— Láma Anagarika Govinda

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 11 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti