Buddhista áldás a kötésre

A Szangha is változik, indázva növekszik, a közösség egyre újabb formákat talál önmeghatározására. 2003. április 23-án templomunk az első budapesti buddhista esküvő színhelye volt, a szertartást Lílávadzsra vezette. Az ifjú párnak Fervágner Szabinának és Kovács Edvárdnak ezzel az összeállítással is sok boldogságot kívánunk.

Edvárd:

Mindketten keresztény családban születtünk, meg is kereszteltek bennünket, én elsőáldozó is voltam. Római katolikusként.

Szabina:

Én pedig református családban nőttem fel.

E:

Úgy vélem, a buddhizmus az igazi út. A kereszténységgel kapcsolatban nekem mindig volt némi hiányérzetem, a buddhizmussal viszont már gyermekkoromban is rokonszenveztem. Másfél éve járok Lílávadzsra hétfői előadásaira, és egyre inkább úgy érzem, hogy ez a járható út számomra. A buddhizmus nem térítő vallás, s a belátás, az érvek döntőek a másik meggyőzésében. Mérnök vagyok, a ráció embere, s az észérvekkel, logikával is belátható tanítások példát adtak, sok mindent megvilágítottak, megértettek velem.

Sz:

Én még nem tanulmányoztam a buddhizmust olyan mélységben, mint Edvárd, de sokat beszélgettünk azokról a kérdésekről, amelyek az előadások kapcsán megfogalmazódtak bennünk. Tervezem, hogy behatóbban is megismerkedjek a tanításokkal, valószínűleg én is látogatom majd az előadásokat.

E:

Mikor elterveztük, hogy összeházasodunk, szerettünk volna „egy magasabb rendű eszmét” bevonni ebbe. Lílávadzsra egy előadás után elmondtam, hogy ha nincs ellenére, akkor valamifajta szertartás keretében mondjon ránk áldást. (Hiszen a buddhizmusban nincs kötés.)

Akkor még nem tudtam, hogy ilyen még nem volt ebben a közösségben. Ő azonnal igent mondott.

Lílávadzsra:

Buddhista felfogás szerint a házasság a világi élet körébe tartozik, és miután közvetlenül nem függ össze a Felszabadulással, vallási értelemben nem képez szentséget. Ennek ellenére igent mondtam a felkérésre, mert abban egy igen fontos új mozzanat jelent meg közösségünk életében, amit úgy érzem támogatnunk és erősítenünk kell. Nevezetesen az az igény, hogy a buddhizmus gyakorlata és eszmeisége ne csak „hobbi” vagy szombat délutáni szabadidő-tevékenység legyen, hanem valóban bekerüljön a mindennapjainkba, megáldja, tisztítsa és transzformálja hétköznapi életünket is. Hiszen csak ebben az esetben tud átalakítani bennünket, csak így tud boldogabb és szabadabb élethez segíteni.

A házasság két ember legszorosabb kapcsolata, annak minősége és dinamikája meghatározóan befolyásolhatja – segítheti vagy éppen akadályozhatja – szellemi törekvéseiket is. A buddhizmus a mulandóságot tanítja, ezért a szertartásban sem „örök köteléket” kívántunk létrehozni. Ehelyett arra igyekeztem az ifjú párnak az áldás és a rítus erejével inspirációt adni, hogy közös életüket szellemi értékekkel – a szeretettel, együttérzéssel, nyitottsággal, erénnyel, az együttes fejlődésre való készséggel – tudják megtölteni. S hogy kapcsolatuk ne csak pillanatnyi világi érdekek kielégülése legyen, hanem a tudat felszabadulás felé tartó fejlődését kölcsönösen támogató szellemi szövetség.

Sz:

A polgári esküvőről a város másik végéből rohantunk Kamaraerdőre, így aztán nem tudtunk átöltözni. Bár úgy éreztem, hogy kissé felkészületlen voltam, a szertartás nagyon szép és felemelő volt. A meghívottak mindegyike eljött – még ha néhányukat leginkább a kíváncsiság vezérelte is. Bár némelyiküknek voltak fenntartásaik, utána mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy tetszett nekik, amit láttak . Jól sikerült.

E:

Mivel Lajos nagy vonalakban ismertette a buddhizmus lényegi elemeit, ez jót tett a szertartáson részt vevőknek. Bár csak néhány héttel később, a hosszú hétvégén vettem menedéket, Szabina pedig még nem, ez nem jelentett akadályt.

A templomi esküvőre azért volt szükségünk, mert az anyagi világ megnyilvánulásai önmagában nem elégségesek számunkra, többre van szükségünk. A házasság szellemi közösséget is jelent, hogy egymást segítve, egymás hibáin okulva épüljünk, s együtt haladjunk tovább a szellemi úton.

Sz:

Ezért volt nekünk fontos az áldás.