Amikor Gítával (feleségemmel, Virággal) elkezdtük törni a fejünket, hogy milyen témát válasszunk a fesztiválhoz, biztosak voltunk benne, hogy olyat szeretnénk, ami sok embert érdekel, akár buddhista, akár nem. Azt hiszem, sikerült is megtalálnunk az élet egyik olyan, kellően nagyfeszültségű területét, amellyel szellemi szempontból meglehetősen ritkán foglalkozunk. Tudtuk, hogy kényes témához nyúlunk, de bíztunk benne, hogy tartani tudjuk az elvárt színvonalat.
Itt, Európában viszonylag kevés olyan aszketikus alkatú buddhista él, aki a szerzetesi vagy remeteéletet választja. Minket többieket inkább a család lát el a gyakorláshoz szükséges inspirációval. Aki élt már párkapcsolatban, az tudja, hogy amilyen mennyei magasságokba tud emelni a társunk, olyan pokoli mélységekbe képes taszítani is. Valójában természetesen nem ő, hanem a saját elvárásaink, vágyaink és indulataink, amelyek – ha nem vigyázunk – hajlamosak megelevenedni, amint felkelünk a meditációs párnánkról. Ilyenkor a Buddha szelíd mosolya gyorsan lefagy az arcunkról, és kapcsolatunk meghittségét a veszekedés tüze perzseli fel.
De hol válik el a föld az égtől, menny a pokoltól? Ez kulcskérdés, hiszen ha meg akarunk világosodni, minden gyakorlási lehetőséget fel kell tudnunk használni az úton való haladásra. Nem várhatunk az eszményi körülményekre, mert különben hamar úgy találjuk, hogy a reményeinkkel együtt az életünk is elszállt. Erre a problémára kerestük a választ.
A fesztiválon hallottak megerősítettek abban, hogy a világot, a kapcsolatokat és kiváltképpen a párkapcsolatot valami olyasminek tekintsem, ami túlmutat önmagán, s amiben a szentség képes formát ölteni. A szerelem és a szexualitás (is) életünk olyan megnyilvánulása, melyen keresztül láthatóvá válhat a bennünk levő isteni. Azáltal, hogy a partnerünket istenségnek vagy Buddhának látjuk, a benne visszatükröződő kép is megtisztul, s így általa fölismerhetjük saját Buddha-természetünket is.
A szexualitás utódnemző, életet adó aspektusát már a régiek is szentnek látták. Milyen csodás szimbólum ez: az ember legintenzívebb, egyesülésből fakadó öröme az új élet forrása! Ez azt jelzi, hogy az élet az öröm, sőt gyönyör áramlásából keletkezik, s maga is az öröm lehetőségeként folyik tovább. E kép remekül illusztrálja a tantrikus szemléletet, melyben az élet és a szellemi út nem a világtól való elfordulás által válik lehetségessé, hanem a világ valóságnak megfelelő látása örömforrássá teszi azt.
A tantrikus istenségjóga szellemi alapvetéseiről és a szexualitás ősi indiai felfogásáról hallottak a téma elméleti oldalát világították meg, a kundalínijóga-oktatás pedig a gyakorlati oldalát is felfedte annak, hogyan lehet ezt a szép, de talán túlságosan is idealizáltnak tűnő képet valóban élővé és élhetővé tenni. Gesztelyi Nagy Judit zen tanító különleges, mégis egyszerű meditációs módszere magának a szexuális energiának a szellemi ébredés érdekében történő bevetését célozta meg. Előadása és irányított meditációs gyakorlata egyaránt inspirálóan hatott a közönségre.
A gyakorlatok arról győzték meg a hallgatóságot, hogy legelemibb energiáinkat nem feltétlenül kell – vagy talán nem is lehet – eltüntetni és feloldani, hanem felhasználhatjuk őket arra, hogy rajtuk keresztül saját legnemesebb lehetőségeinket valósítsuk meg. Tehetjük ezt úgy, hogy közben nem menekülünk el a világ elől, hanem épp ellenkezőleg, résztvevő és együttérző attitűddel benne maradunk, és saját átalakulásunkkal felszabadító hatást fejtünk ki az egészre. Gyakorlásunk révén partnerkapcsolatunk is megszépül és megerősödik, hiszen a szabadság és világosság alapzatán épül tovább, s legfőbb jellemzőjévé egymás megbecsülése és szeretete válik. Így fokozatosan kifejlődik bennünk a képesség, hogy partnerünket, feleségünket és férjünket istennőnek vagy istenségnek, dákinínek, vagy akár Buddhának lássuk. Sőt, még saját magunkról is megtanulhatjuk elhinni, hogy Buddhák vagy dákiník lehetünk. Talán ez utóbbi a legnagyobb akadályunk, amellyel meg kell küzdenünk. Önmagunkról tudjuk a legkevésbé feltételezni, hogy szeretetre méltóak vagy akár megvilágosodottak lehetünk.
Forduljunk tehát bizalommal a párunk felé! Ha kedvező karmánk van, könnyebben láthatjuk meg Buddhaként magunkat a szemében; ellenkező esetben kicsit többet kell ezért dolgoznunk, de meggyőződésem: megéri.

A buddhista ösvény két legfontosabb eleme, az együttérzés és a lemondás, ugyanannak az érmének a két oldala. A valódi lemondás akkor jelenik meg, amikor az ember önmagára összpontosítva felismeri a szenvedés valódi természetét; a valódi együttérzés akkor jelenik meg, amikor az összpontosítás tárgyává mások válnak.