Csúcsélmények I.

Szangha-túra Szlovéniában

        Nagy örömmel és izgalommal keltünk útra augusztus 17-én, hogy kiránduljunk a Júliai-Alpok csodás világába és megmásszuk a Triglav („Háromfejű”) 2864 m magas sziklatornyát.

Kisgyermekkorom óta a hegyek szerelmese vagyok, s rendszeresen túrázunk, ennek ellenére nagy kihívásnak éreztem ezt a kirándulást, mert még nem volt dolgom mesterségesen kiépített via ferrata úttal. Elhatároztam, hogy felmegyek a csúcsra, ha az időjárás megengedi, ezért folyamatosan készültem fizikailag és lelkileg egyaránt, és gondoltam, itt az alkalom tériszonyom legyőzésére is.

Hat-hét órás autóút után érkeztünk meg Stara Fruzinába, egy mesés kis üdülőfaluba a Bohinji tó partján (523 m), ahol szállást foglaltunk. Az erkélyről, sőt az ágyamból nézve barátkozhattam a heggyel, amely legtöbbször párafelhőkbe burkolódzott. Amikor olykor megmutatta magát a „Háromfejű”, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy kezem-lábam megérintse.

Lílávadzsra erőnlétünk, felkészültségünk és elszántságunk alapján úgy gondolta, hogy csoportokra szakadva fogunk haladni: az élen a párducok csoportja, akikről az első nap kiderült, hogy gyakorlott magashegyi túrázók. Őket követi majd a zergék csapata, akik elszántak és sokat kirándulnak, majd leszakadva a csiga csapat, akik szintén elszántak és kitartóak, de egymást el nem hagyva, kicsit lassabban haladnak.

Az első két nap kedvcsináló, bemelegítő túrái jó hangulatban teltek, csodálattal töltött el mindenkit a táj festői szépsége. A harmadik napon elindultunk, hogy meghódítsuk a tekintélyes csúcsot. Két napra csomagoltunk, mert az éjszakát egy fenti menedékházban szándékoztunk eltölteni.

Első nap közepes tempóban haladtam. A Voje völgyén keresztül indult az utunk egy kristálytiszta patak mellett, majd egy hosszú, 1200 m szintet emelkedő, meredek erdős hegyi szakaszon jutottunk el a Vodnikov menedékházhoz (1817 m). Nagyon meleg volt, ruhánkból csöpögött az izzadtság, bőrünkön keresztül párolgott az elfogyasztott folyadék. A menedékházba érve, a fűtött cserépkályha mellett szárítottuk ruháinkat, és bevártuk a többieket. E megerőltető szintemelkedés után, s kissé fáradtan az előző kétnapi túrától, néhányan eltöprengtünk azon, folytassuk-e az utat, vagy inkább visszaforduljunk, hiszen a fenti szállásunk is bizonytalan volt. Végül, miután megkóstoltuk a gyógynövényből készült szíverősítők egyikét, megebédeltünk és továbbindultunk, de nem azonos utat választottunk.

Ez a ház volt az erdőhatár, innentől kezdve 835 m folyamatos murvás, köves, majd sziklás emelkedő következett. Csillával indultam a túra nehezebb szakaszára, murvatörmelékes úton haladtunk tovább. A ház alatti völgyet kioldalazva, fokozatosan emelkedtünk. Utunkat egy-egy rövid drótkötéllel és szögvassal biztosított szakasz, valamint kőbevájt lépcsők tették változatossá. A Triglavski domhoz feljutott társainktól sms-ben értesültünk arról, hogy a legfölső menedékház is megtelt, nincs szállás. Azon töprengtünk, vajon továbbmenjünk-e vagy töltsük a közelben az éjszakát, netán visszaforduljunk. Egy már visszafelé tartó, angolul beszélő túrázó megkérdezte, segíthet-e nekünk valamiben. Mondtuk, hogy feljebb nincs szállás, mire ő az alattunk lévő völgyben egy kőházra mutatott, mely valószínűleg pásztorszállás. Ő bizony megkérdezné, meghúzódhat-e éjszakára. Megköszöntük a jó tanácsot, majd Csillával – a „ki húzza a rövidebb szalmaszálat módszerrel – eldöntöttük, hogy visszafordulunk, és akár szénakazalban is elalszunk. Elindultunk visszafelé, s leereszkedtünk a völgybe a pásztorszálláshoz.

Csilla nyelvtudására hagyatkozva aztán kaptunk szállást, nem is akármilyet: fűtött padlástérben, melegvizes zuhannyal, wc-vel. Szívesen kínáltak friss tejjel, aludttejjel, házi készítésű sajttal is. A völgyben tehenek, bocik legelésztek.

Érkeztek még néhányan a szállásra; egy kedves szlovén ember, Janez ellátott bennünket tanácsokkal, sőt megbeszéltük, hogy reggel együtt indulunk tovább. Kakas és boci simogatás után nyugovóra tértünk, majd reggel sötétben keltünk. Isteni nedűt kaptunk szállásadónktól gyógynövényes tea formájában. Fejlámpákkal indultunk, újra megtettük az utat, melyen előző nap visszaereszkedtünk. Friss volt a levegő, nemsokára a felkelő Nap melengető sugaraiban fürdőztünk. Kilencre szerettük volna elérni a Triglavski menedékházat, de nem siettünk. A murvatörmelékes szakasz után beléptünk a sziklák világába. A hegy meredek oldalába vájt keskeny úton haladtunk, mígnem elértünk egy elágazásba, a Konjski preval hágón (2020 m).

Janez készített rólunk egy búcsúfotót, majd elváltunk. Ketten haladtunk Csillával tovább a Kredaricára (2515 m). Élvezetes utunk volt, bár szokatlan, nehéz, meredek sziklák között kapaszkodtunk. Mászás, drótkötélsodrony és murvatörmelékes szakaszok váltották egymást. Útközben láttunk néhány zergét, melyek könnyedén szökelltek a meredek sziklákon megszokott környezetükben.

Kilenc körül felértünk, Latzi már várt minket. Hihetetlen látvány fogadott bennünket itt a csúcs alatt: napelemes épületegyüttes, szélturbinák, helikopter leszállóhelyek és egy mesébe illő kis kápolna harangszóval, melyben olykor misét is tartanak.

Csodás körpanoráma nyílt ki előttünk, s közelről szemügyre vehettük a csúcsot, a falakat. Az emberek, mint szorgos hangyasereg meneteltek a gerincen. Az út nem is látszott volna innen, ha nem mozogtak volna rajta a túrázók.

A látvány újra elgondolkodtatott, egyszerre vonzott és taszított is a hegy. Beültem a kis kápolnába, mintegy választ várva, vajon elinduljak-e azon az úton, melyet sokan csak megnéznek és megcsodálnak, hogy innét visszaforduljanak. Hamarosan megjött a válasz részemre: indulhatunk felfelé.

A felső szakasz elején ismét elbizonytalanodtam, vajon le tudok-e jönni majd, hiszen legtöbbször lefelé nehezebb, amikor a mélység van előttünk. De túratársaim oly szerető kedvességgel invitáltak, hogy újult erővel nekivágtam, s már láttam, hogy csak előre vezethet az út. Most már tudtam, hogy menni fog. Szinte újjászülettem a gondolattól, nyugalom töltött el, s egyre élvezetesebbé vált a hegy. Mintha rátaláltam volna valamire, amire mindig is vágytam, csak nem tudtam, hogy ez az.

A kis Triglavon keresztül hódítottuk meg a csúcsot, először mászással, szögvas kapaszkodók segítségével, mindig csak a következő fogásra, lépésre koncentrálva. A kitett gerincen drótkötél segítségével jutottunk előre. Balról és jobbról is szinte húzott le a mélybe a lábat bizsergető hatalmas tér.

Utunk során több emléktáblát találtunk, melyek szerencsétlenül járt turistákra emlékeztetnek. A legtöbb villámcsapás által okozott balesetekről számolt be. Figyelemre intettek bennünket: „Számíts a legrosszabbra és reméld a legjobbat!”

A gerincen átjutva ismét egy meredekebb mászás következett. A keskeny úton nem egyirányú a forgalom, kemény helyzetekben kellett kikerülnünk a szemben jövőket. Száz vagy talán még több ember is kerülgeti egymást ezen a szakaszon, ha nagy a forgalom. Volt, aki a karját nyújtotta, hogy biztonságot adjon. Nagyon jóleső érzés ez odafönn, hogy számíthatunk egymásra. Egy magyar fiú még Csilla csomagját is szívesen átvette volna, hogy könnyítsen a haladásán.

Találkoztunk 5 éves gyermekkel, de hatvan-hetven éves idős emberekkel is, akik korukat meghazudtolva, derűsen lépkedtek fölfelé. Egy idős nénit a fiai elölről, hátulról húzva-vonva, karabineres biztosítással vittek föl, arcán jóleső érzés látszott. A szlovének nagy részének zarándokút a Triglav megmászása: misztikus hegynek tartják, és évente megmásszák, ha tehetik. Úgy tartja a mondás, hogy aki háromszor visszatér, annak mindig más arcát mutatja a hegy.

A 2864 m-es csúcsra felérve leírhatatlanul gyönyörű körpanoráma tárult elénk. Az időjárás megkegyelmezett nekünk, hétágra sütött a Nap, arcunkat égetve. Sehol egy felhő; azt mondják, tiszta időben Velencéig is el lehet látni. Nehéz most elképzelni az orkánszerű viharokat, melyek egyik pillanatról a másikra zúdulnak a hegymászók nyakába.

A csúcson áll egy őrbódé, az Aljazev torony, rajta ez áll: 1895. Rossz időjárás esetén 5-6 embernek nyújt menedéket. Egy szlovén szokás szerint, miután kinyitottuk a bódé ajtaját, be kell hajolni, és három suhintást kell mérni a feljutott túrázó fenekére. Ezt mi is megtettük.

Egy szép fekete pillangó üdvözölt bennünket, valamint egy csókasereg, akik reménykedve pislogtak elemózsiánk morzsáira.

A csúcson egy barnára sült fiú ült néhány liter sörrel és ásványvízzel, hogy aki nem cipelt fel magával elég folyadékot, itt is vehessen magának. Megkértük a fiút, hogy készítsen rólunk egy csúcsfotót.

A látvánnyal nem lehet betelni. Megáll az idő, nem szaladgálnak többé a gondolataim, mintha egy porszem lennék a hatalmas térben. Elkápráztató a sok-sok sziklás csúcs körös-körül. Szívet melengető érzés, szinte ellágyul az ember. Éget a Nap, szél borzolja a hajunkat.

Visszafelé a gerincen keresztül ismét a kis Triglavon át haladtunk, ám innen egy másik úton, a csúcs déli oldalán ereszkedtünk lefelé lassan a Planika dom (2401 m) felé. A szikladombocskák között óriási hófoltok maradtak. Csúszós, murvatörmelékes úton jutottunk le a Vodnikov domhoz. A házat elérve hatalmas esőt kaptunk; az ablakból csak sűrű esőfüggönyt lehetett látni, de fél óra múlva, mire megettük mennyei zöldséglevesünket, elállt az eső. Egy szlovén csapatból hirtelen zenekar verődött össze. Húzták a talpalávalót, néhányan táncra perdültek, amíg odakinn zuhogott az égi áldás. Betankoltunk forrásvízből és továbbindultunk lefelé. Hegyoldalakon kanyarogtunk tovább, színes virágok között, alattunk egy völgy, mögötte csodás kilátás tette felejthetetlenné ezt az útszakaszt.

Bő két óra múlva besötétedett. Fejlámpánk világítása mellett tettük meg az utolsó izgalmas, szép szakaszt egy erdei ösvényen, amely nagyon csúszott az eső után. Élményekkel gazdagon értünk le, jóleső fáradtsággal a lábunkban.

Egészen újszerű képet kapunk a hegyek olykor megközelíthetetlen, vadságában is gyönyörű világáról. Zord sziklacsúcsok, közte hófoltok, alpesi rétek, zöldellő völgyek, vízesések, kristálytiszta, bő vizű patakok, legelők, barátságos hegyi települések teszik a Júliai-Alpokat ellenállhatatlanul vonzóvá.

Ezen a túrán igazán megéreztük a hegyek erejét és az ember kicsinységét a természet nagyságához képest. Viszontlátásra Júliai-Alpok! Jó volt Veletek.

Az útibeszámoló folytatása

• Csúcsélmények II.

Kapcsolódó fotóalbumok

• Júliai-Alpok 2009
• A Triglav meghódítása