Egy tenyér ha csattan

Gondolatok a Szív Útja című szemináriumról

Minden olyan közösségben, ahol együtt haladnak emberek valamilyen szellemi úton, megfigyelhető, hogy központi helyet foglalnak el bizonyos fogalmak. Ezek közösségenként valamelyest változhatnak, van azonban néhány általánosan használatos is, amelyek mindenki számára hasonló attitűdöket, érzelmi beállítottságokat fejeznek ki. Ezek azok a fogalmak, amelyekről nem szeretünk beszélni, mert úgy érezzük, könnyen képmutatókká válhatunk. Tudjuk, hogy kijelölnek számunkra egyfajta irányt, amit szeretnénk ugyan megvalósítani de azt gondoljuk róla, hogy még nagyon messze van. Így amikor valaki szóba hozza ezeket, zavarba jövünk. Igyekszünk úgy viselkedni, ahogyan ezt az adott fogalom "megkívánja", s igyekszünk annak megfelelően "érezni", azonban zavarunk jelzi közben, hogy valami nem stimmel.

Ilyen fogalmak a szeretet, az együttérzés vagy a részvét is. Mi buddhisták külön gyakorlatokat szentelünk annak, hogy megvalósítsuk, életünkben kibontakoztassuk e fogalmak tartalmát. De vajon tudjuk-e egyáltalán, hogy mi is az, amit szeretnénk kibontakoztatni?

Magamról tudom, hogy e gyakorlatok révén kedvezőtlen irányba is terelhetjük tudatunkat. Szívesen ringatjuk ugyanis bele magunkat abba az elképzelésbe, hogy szentimentális érzelmeink már a haladást jelzik. Számomra a tavaszi szeminárium azért volt különösen értékes, mert világossá tette a különbséget saját elképzeléseim és a valóban helyes attitűdök között. Megvilágította, hogy az együttérzés nem valamiféle mély sajnálat vagy  »őszinte bánat« érzése, hanem a világ iránti teljes nyitottság és a benne levés állapota. A Szív Útja ilyenformán nem az érzelgősség dicsőítése, hanem a meztelen őszinteség, nyitottság és hiteles jelenlét állapota. Egyfajta bátorság ez, mely nem retten meg az őszinteség semmilyen következményétől sem, mely nem akar a dolgok és helyzetek elől elmenekülni, hanem teljes valójukban vállalja azokat.

Ezen keresztül kapcsolódik a téma azokhoz a "pofon egyszerű" gyakorlatokhoz, amelyeket tanultunk: belégzés, kilégzés, érzékelés. Semmi bonyolult csakravizualizációs tudat-akrobatika. Érzékelés, jelenlét, teljes elfogadás, nyitottság. Közvetlen, nyílt átélés: ez a szívcsakra működése, és ez a szeretet, részvét, sít. gyökere és lényege. Ez maga Avalókitésvara. És ez az  “Egy tenyér ha csattan…”