Maitréja tenyerén

Szangha-ünnep Hödingenben és Schaffhausenben

Április 30-án este Ferihegy 1-en találkozott közösségünk hét tagja. Gháraní, Szakulá, Szaraszvatí, Upáli, Uttarí, Vidzsajavadzsra, valamint e sorok írója némi tanakodás után lemondott a mágikus eszközök alkalmazásáról és a repülés konvencionális módját választotta, hogy eljusson Németországba, Govinda Láma hazájába.

A stuttgarti repülőtéren kis csapat fogadta a magyar küldöttséget. Táblájukon csak ennyi állt: AMM. Ez a három betű tökéletesen elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy egymásra találjunk. E betűkép ismeretlenül is összeköt bennünket. Mintha rég nem látott rokonokhoz vagy barátokhoz érkeztünk volna. Szinte kitapintható volt az a szellemi áramlat, amelyben velük együtt vagyunk. Ha rendelkeznénk a Buddhák isteni szemével, valószínűleg magát Maitréját is láttuk volna. Jelenlétét így is érezhettük a pillantásokban, kézfogásokban, a késői érkezésünk ellenére elénk tett gőzölgő paradicsomlevesben és ízes bajor rozskenyérben.

Az elvonulásokon begyakorolt mennyei étkezés gyakorlatát egyesítettük a „Minden Képzeletet Meghaladó Reggeli” jógájával. Vendéglátóink igazán kitettek magukért. Innét utaztunk tovább május 1-jén a festői szépségű bodeni tó partján fekvő Hödingenbe, a Vadzsramálá és Lílávadzsra által vezetett Mahákála Ashramba, ahol a rend német és svájci ágának tagjaival találkozhattunk. Vadzsramálától meghallgattuk a rend kialakulásának és fejlődésének történetét, valamint Govinda Láma vízióját egy olyan buddhizmusról, amelyet a modern nyugati világban is lehet tisztán érteni és hitelesen gyakorolni.

Ebéd után Hödingen természeti környezetét ismerhettük meg. Akik az eget kívánták ostromolni, a magaslaton levő kilátót vették célba, míg akik a mélységeket szerették volna fölfedezni, egy kanyonba ereszkedtek le. Mivel odafelé repültünk, s így a magasság már megvolt, én most a mélységet választottam, irány tehát a kanyon! A harmattól gyöngyöző mohaszőnyeg hűvös illatát még most is az orromban érzem. A patak itt fantasztikus formákat teremtve, homokkőbe vájta útját. Átsuhant az agyamon: ebből a kőzetből könnyedén lehetne nagyméretű Buddha-szobrot faragni a domboldalba. Szinte már tervezgettem, hogyan is lehetne kivitelezni, hol mutatna legjobban a hatalmas alak, aztán elszégyeltem magam. Milyen egyszerűen mutatja a legtitkosabb lényeget ez a szürke kő a puszta jelenlétével! Nem akar másnak látszani, nem akar felvenni egy olyan formát, amely megmutatná, milyen is valójában, hiszen ő már most is az, ami. Szelíd és derűs arculcsapás volt ez számomra, ébresztő fajta. Megsimogattam a mohát és nevetve lépegettem tovább a csúszós falépcsőkön.

Következő nap a svájci Schaffhausenben jártunk. Szítát, a központ tanítóját hallgattuk arról, hogyan lehet kibontakoztatni a maitrít. Ez az erő hatotta át a meditációs termet s a benne üldögélő embereket. Kis kirándulást tettünk a városban, többek között meglátogattam egy középkori templomot. Mintha Mátyás király korába csöppentem volna vissza. A templom, valamint a hozzá tartozó kolostor és udvar teljesen magával ragadott. Nem bírtam ki, hogy el ne énekeljek egy középkori dalt. A templom tökéletes akusztikája visszhangozta hangom. Szerencsére a templomban alig voltak látogatók…

Délután Lílávadzsra archiv fotókkal illusztrált előadását hallhattuk a rend magyarországi fejlődéséről, fontosabb állomásairól, s kulcsfontosságú alkotóeleméről: a tagságról. Egyik-másik képre nézve összemosolyogtunk vagy éppen felnyerítettünk: „Úristen! Oda nézz, ez az X.Y.?!” Ezeket a pillanatokat némi MuppetShow-érzés is fűszerezte, mégis, megható volt látni a  közösség fejlődésének több évtizedes folyamatát, amely a múlt felől hömpölyög a jelenbe s tovább a jövőbe.

Másnap Sommeribe utaztunk, ahol a kortárs buddhista művészet alkímiai kemencéjébe pillanthattunk be. Kis házi kiállítást tekintettünk meg mielőtt mi magunk is szabad folyást engedtünk alkotó energiáinknak. A bennünket összekötő maitrí lényegét, amely Maitréja Buddhában ölt alakot, a sárga Maim magszótag, Maitréja csíraszótagja fejezi ki. Ezt varázsoltuk ecset és sárga festék segítségével papírra, ki-ki a maga tempójában és módján, de nagy lelkesedéssel, koncentráltan és örömmel.

Ezt a lelkesedést és örömet magammal is hoztam. Igyekszem osztogatni, s csodák-csodája: nem fogy el sehogyse!

Fotóalbum:

• Szangha ünnep Németország-Svájc 2009