Nem mese ez gyermek

Csöpel láma – Kovács Imre Barna

Titkos tanítások magyar mesékben

Napszállta után lassan minden lenyugodott, a pásztortűz fényei lágyan megvilágították a körötte ülők arcát. A közeli nádasban madár rikoltott, a pattogó fahasábok mellett a szótalan étkezést követően elindult a társalgás. Darab idő múltán a legkorosabb pásztor vette át a szót, tekintélyt parancsoló, mély hangjára a fiatalabbak elnémultak. Élénk szemükön látszott, minden mondatát pontosan meg akarják jegyezni. Takaros rendben hagyták el az öreg száját a jól ismert szavak: Hol volt, hol nem volt…

Közkeletű fogalmaink szerint a pásztor mesemondó volt, s csupán a többiek, no meg jómaga mulattatására mesélte el az öregszüléjétől hallott csavaros történetet.

Ám ha megkérdeznénk, miről regélt, s ha az igazságot mondaná, azt felelné: Nem mese volt az gyermek, hanem tanítás.

Titkos tanítás.

Szegénylegényről, királykisasszonyról, banyáról, aranyszőrű bárányról, elvesztett és megtalált boldogságról.

Gyakorlóknak szóló útmutatás, elmélkedést segítő jegyzék.

A pásztortűz félhomályához illő, hétpecsétes, rejtelmekkel teli ismeret. Hamuba sült pogácsa, forrásvíz, vándorbot.

Útravaló, batyuba csomagolt elemózsia annak, aki nekivág a legnagyobb kalandnak, amire ember csak vállalkozhat, rálép a szellemi útra, elindul felfedezni saját elméjét.

Az öreg egy ma már feledésbe merült kultúra beavatott tanítójaként meséje fonalát szőve adta át az arra érdemeseknek a hőn áhított tudást, hogy ha keresztúthoz érnek, tudják a helyes irányt, ne nyelje el őket a sűrű rengeteg. Megállják a hétpróbát, legyőzzék a sárkányt, s így övék legyen Tündérszép Ilona, no meg a fele királyság.

Másképpen mondva: megismerjék tudatuk természetét, legyőzzék démonaikat, ráébredjenek az igazi valóra.

Amint az ágon a lehullott levél által hagyott lenyomatból a botanikusok következtetni tudnak magára a levélre, és így a fára, a magyar népmesékből is kirajzolhatók egy ma már elsüllyedt kultúra körvonalai.

E kultúra minden bizonnyal más formákban: dalokban, rigmusokban, tárgyakban, táncban is otthagyta nyomait. Ám azokból – már ha megmaradtak – nehezebben érthetők az üzenetek, mint a mesékből.

A meséket ugyanis a szájhagyomány szó szerint őrizte meg, s leírt változatuk szövegelemzése révén az értő szem előtt feltárulhatnak titkaik.

Láma Csöpel és Kovács Imre Barna kódfejtő könyve, a Titkos tanítások magyar mesékben kísérletet tesz arra, hogy bemutassa nekünk a mesék üzenetét, megismertessen bennünket tudatunk valódi természetével.

Útikönyvet adjanak kezünkbe, amely az elme legrejtettebb tájékait is bemutatja. Méghozzá szemre is tetszetős, szép kiállítású könyvet.

A Kis gömböc gyerekkorom egyik kedvenc olvasmánya volt, már csak azért is, mert ismertem a címadó ételt, hiszen öregapámék disznóöléskor mindig töltöttek gömböcöt.

Most aztán megtudhattam, hogy a mese a kavargó elme megjelenéséről szól, bensőnk kavarodásáról, s a főszereplő család és persze mindenki más is tudatunk jelképe.

A mesemondó azzal búcsúzik: „Ha a kis gömböcöt a kis kanász bécsi bicskája ki nem hasította volna, az én kis mesém is tovább tartott volna.”

A mesemondó-tanító feladja a leckét, most mi jövünk, rajtunk a sor, hiszen az ő munkája, a tanítás itt véget ért. Meditáljunk, gyakoroljunk.

Már jócskán benne voltak az éjszakában, mikor nyugovóra tértek. A két pelyhedző állú siheder fülében még sokáig visszhangoztak idősebb társuk varázsos szavai. Az ifjabbik, miután magára húzta subáját, felnézett az égre. Csillagok végestelen végig, meg a hasas hold, széles udvarával. Becsukta szemét, s csak darab ideig hallotta már az alanti világ zajait, az alvók szuszogását, a jószág fészkelődését. Elméje elpihent a határtalan csendességben.

(A könyvhöz engem egy szóbeli tanítás juttatott el, Lílávadzsra Sambhalában tartott előadássorozata. Úgy tudom az alapján is készül majd könyv. Nagyon várom.)