A Buddhista Misszió honlapja

Változások az Árya Maitreya Mandala rend szervezeti felépítésében

Alapítója, Láma Anagarika Govinda szándékai szerint az Árya Maitreya Mandala rendnek a szív és a szellem közösségévé kellene válnia, melynek tagjai belső választáson alapuló lelki rokonságuk alapján elkötelezve érzik magukat a bódhiszattva-út és a Govinda láma által alapított tradíció mellett. Annak érdekében, hogy a Buddhista Misszió eleget tudjon tenni e feladatának, az Egyházi Tanács több mint egy éve hozzáfogott az egyházközösség alapszabályának átdolgozásához. Ennek első, 2010 júliusában lezárult szakaszában olyan változtatások kerültek elfogadásra, melyek elősegítik a jelen szükségleteihez és kihívásaihoz, valamint a jogszabályi környezethez való hatékonyabb alkalmazkodást. A további átdolgozás célja abban áll, hogy a Magyarországon a rend alkotmányaként működő alapszabály összhangba kerüljön Govinda láma eredeti látomásával.

Az elmúlt tizenhét év tapasztalatai megmutatták, hogy a rendnek a korábbiaknál nyitottabbá kell válnia, s lehetővé kell tenni, hogy mindenki, aki velünk kívánja járni a bódhiszattva-utat, behozhassa a közösségbe saját egyéni lehetőségeit és képességeit. Emiatt kívánatosnak látszik, hogy könnyebbé váljon a rendi közösséghez való csatlakozás. A tervek szerint a rendtagságnak a jövőben nem a renden belüli tanítói vagy papi megbízatás lenne az előfeltétele – amire egyébként Govinda Láma csak ritkán adott felhatalmazást –, hanem azt különféle közösségi feladatok vállalásával is teljesíteni lehet majd.

A leendő gyakorlásvezetők, dharmatanítók, meditációs oktatók és papok viszont megbízatásukat a buddhizmus terén folytatott szisztematikus tanulmányok és megfelelő kiképzés után nyerik el. Ven. Vadzsramálá rendfőnök irányításával kidolgozás alatt áll a képzési modulokból felépülő tanterv, mely a saját szellemi fejlődés kiegészítéseképpen lehetővé teszi az oktatói feladatok ellátásához szükséges buddhista tanítások rendszerezett s egyben gyakorlatközpontú elsajátítását. Az új képzési rendszer bevezetésére a tervek szerint 2011 szeptemberétől fokozatosan kerül sor.

"A gyakorlás akkor kezdődik, amikor megértjük, milyen dimenzióval, jelentőséggel bírhat egy kis tett az egész világra nézve."

— Kosen Thibout

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 9 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti