A Buddhista Misszió honlapja

Elvonulás, intenzív gyakorlás eseményei

Dharma nap

Havonta kétszer egész napos együttlét a templomunkban, melyet intenzív közös tanulással és gyakorlással töltünk. Az egyes programok külön is látogathatók.

Belső alkímia

A Kelet misztikusai, bölcsei a szellemi felfedezőutak úttörőiként nem kívül, a világban, hanem önmagukban keresték az „alkímisták aranyát“, a lét végső értelmét, a tudat határait, a test és tudat közötti kapcsolat mibenlétét. Így fedezték fel az emberi lény finom energiarendszerének térképét, a csakrákat, nádikat és bindukat...

Maitréja Buddha és az Arya Maitreya Mandala hagyománya

E szemináriumsorozat az első bevezető modul a tervbe vett rendszerezett buddhista tanulmányokhoz, melyek a Dharma mindhárom hordozóján, s ezzel az etika (síla), a bölcsesség és belátás (pradnyá), valamint a meditáció (szamádhi) három pillérén nyugszanak. A Dharma tanulmányozása önmagában is gyakorlat, miközben másfelől a meditáció előkészítését, elmélyítését és mélyebb megértését szolgálja. Az elméleti tudás önmagában még nem képes megváltoztatni bennünket, ehhez azt bensővé kell tennünk és alkalmaznunk kell.

Dinamikus egyensúly

A megismerés tisztaságát akadályozó fátylak, érzelmi zavarok megrontják hétköznapi életünket, elvágnak bennünket a valódi öröm forrásától. A tudat megtisztításával e káros hatások is eltűnnek, s a tudat őseredeti világosságának fénye felragyog. Ehhez kínál módszereket e szeminárium.

Minden reggel első gondolatunk az a vágy kellene, hogy legyen, hogy a napot mindannyiunk jólétére áldozzuk.

— Dilgo Khyentse Rinpocse

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 12 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti